Cikkek
Mugabe és Tsvangirai történelmi kézfogása

Remény a zimbabwei válság rendezésére? 2008.07.22.

A hónapok óta politikai, s közel egy évtizede súlyos társadalmi, gazdasági válsággal küszködő, egykori brit gyarmat Zimbabwéban végre tárgyalóasztalhoz ült az országot 28 éve, többnyire diktatórikus módon kormányzó, hatalmi pozíciójában egyre inkább meginogni látszó Robert Mugabe államfő, s az ellenzék, márciusi választásokat nem hivatalos eredmények szerint megnyerő vezetője, Morgan Tsvangirai. A történelmi esemény, mely jelentőségét tekintve hasonlóan fajsúlyos kézfogással végződött, talán egy új, reménytelibb korszak kezdetét jelenti Zimbabwe tragikus történelmében. Egyelőre azonban még semmi sem biztos – a hatalommegosztással kapcsolatos politikai egyezkedés, némi dél-afrikai közvetítő segítséggel, megkezdődött, az eredmények ugyanakkor még kétségesek. A nemzetközi közösség mindenesetre örömmel vette tudomásul a fejleményeket, fenntartva egyúttal: Mugabe elnök lemondásáig készek nemcsak fenntartani, de szigorítani is a Zimbabwe ellen hozott szankciókat.

A Robert Mugabe és Morgan Tsvangirai által aláírt elvi megállapodás teljes, angol nyelvű szövege itt olvasható.

Forrás: BBC News