Cikkek
HIV/AIDS Afrikában

A napjaink egyik legpusztítóbb gyógyíthatatlan betegségének számító AIDS főként az afrikai kontinenst sújtja. Millók szenvednek, miközben a kór rohamosan terjed tovább...

Az 1985-ös hivatalos adatok világszerte 11000 HIV-pozitív személyt tartottak nyilván. Az eltelt alig több mint húsz év során, a mérsékelt becslések szerint is, legkevesebb 20 millióan haltak meg az AIDS szövődményei következtében. A mai becslések alapján 35-45 millióra tehető a fertőzöttek aránya, mely szám a következő évtized során akár meg is duplázódhat. Ugyan a betegek többsége elmaradott, szegény országokban él, azonban a vírus terjedése a fejlett világban is töretlen.

A leginkább veszélyeztetett térségnek a szubszaharai Afrika számít, ahol közel 30 millió ember él a fertőzés következtében halálra ítélve. Világszinten a Dél-afrikai Köztársaságban tartják számon a legtöbb beteget, több mint 5,3 millió HIV-pozitív személyt. Lakosságarányosan Sváziföld a tragikus „világelső”: 38% felett van az AIDS-esek aránya, vagyis több mint minden harmadik ember fertőzött.

Ellenszer egyáltalán nincs, Afrikába azonban még a fájdalomcsillapító szerekből is csak elenyésző mennyiség kerül. Az egészségügyi felvilágosítás a népi hiedelmek miatt hatástalan, a gumióvszer, mint mentőeszköz használata minimális. A szexuális szokások mellett, a katasztrofális egészségügyi körülmények is segítik a vírus terjedését. Az eszköz- és szakemberhiány következtében a korházakban sokszor úgy gyógyítanak, hogy közben szúrásról-szúrásra terjesztik a fertőzést.

Ország

Fertőzöttek száma

Aránya
Halálozás/év
Angola
240.000
3,9%
21.000
Benin
68.000
1,9%
5.800
Botswana
350.000
37,3%
33.000
Burkina Faso
300.000
4,2%
29.000
Burundi
250.000
6%
25.000
Csád
200.000
4,8%
18.000
Dél-afrikai Közt.
5.300.000
21,5%
370.000
Elefántcsontpart
570.000
7%
47.000
Eritrea
60.000
2,7%
6.300
Etiópia
1.500.000
4,4%
120.000
Gabon
48.000
8,1%
3.000
Ghána
350.000
3,1%
30.000
Guinea
140.000
3,2%
9.000
Guinea-Bissau
17.000
10%
1.200
Kamerun
560.000
6,9%
49.000
Kenya
1.200.000
6,7%
150.000
Kongói Közt.
90.000
4,9%
9.700
Kongói DK
1.100.000
4,2%
100.000
Kp-afrikai Közt.
260.000
13,5%
23.000
Lesotho
320.000
28,9%
29.000
Libéria
100.000
5,9%
7.200
Madagaszkár
140.000
1,7%
7.500
Malawi
900.000
14,2%
84.000
Mali
140.000
1,9%
12.000
Mozambik
1.300.000
12,2%
110.000
Namíbia
210.000
21,3%
16.000
Niger
70.000
1,2%
4.800
Nigéria
3.600.000
5,4%
310.000
Ruanda
250.000
5,1%
22.000
Sierra Leone
170.000
7%
11.000
Sváziföld
220.000
38,8%
17.000
Szenegál
44.000
0,8%
3.500
Szomália
43.000
1%
na.
Szudán
400.000
2,3%
23.000
Tanzánia
1.600.000
8,8%
160.000
Togo
110.000
4,1%
10.000
Uganda
530.000
4,1%
78.000
Zambia
920.000
16,5%
89.000
Zimbabwe
1.800.000
24,6%
170.000