Cikkek
Újabb hajóeltérítés Szomália partjainál

A kalózok ezúttal egy spanyol halászhajót és 26 fős személyzetét rabolták el. 2008.04.21.

Két nappal a Ponant francia luxusjachtot megszálló és 30 utasát elhurcoló hat letartóztatott túszejtő párizsi perének megkezdése után, újabb hajót raboltak el kalózok Szomália felségvizein. A Palya de Bakio elnevezésű spanyol halászhajót április 20-án, vasárnap délután rohamozták meg gránátokkal és gépfegyverekkel felszerelt támadók, a 26 fős legénységet, köztük 13 spanyol és 13 afrikai állampolgárt foglyul ejtették. A madridi kormányzat védelmi ügyekért felelős minisztere sajtónyilatkozatban közölte, hogy a térségben tartózkodó egyik spanyol hadihajót az incidens helyére irányították, az azonban – a francia esethez hasonlóan – semmilyen kutatható nyomot nem talált. Az egyre inkább sorozatossá váló kalóztámadások miatt Francois Fillon francia miniszterelnök ENSZ ellenőrnaszád felállítását javasolta, miközben a Nemzetközi Kereskedelmi Hajózási Hivatal minden érintetett felszólított a megjelölt kritikus körzet nagyívű elkerülésére. Egy a közelmúltban napvilágra került jelentés szerint 2007-ben több mint 25 hajót raboltak el fegyveres kalózok Szomália partjainál, a dokumentum egy későbbi fejezete ugyanakkor kihangsúlyozza, hogy e szám az amerikai haditengerészeti fokozott jelenléte nélkül lényegesen magasabb lenne.

A spanyol halászhajó eltérítésével kapcsolatos összefüggésként megemlítendő, hogy sajtóinformációk szerint a Ponant francia jacht és személyzetének kiszabadítása során őrizetbe vett hat túszejtőnél körülbelül 200.000 amerikai dollárt találtak, így a kommandósok által végrehajtott mentőakció valószínűsíthetően egy előre lebeszélt váltságdíj kifizetési találkozóval összekapcsolt rajtaütés volt, mely elleni „bosszúként” is értelmezhető a jelenlegi kalóztámadás.