Cikkek
Súlyos összecsapások Algériában

14 feltételezett al-Kaida fegyverest öltek meg a kormányerők. 2008.04.27.

Az ország délkeleti részén, a fővárostól 700 kilométerre fekvő el-Oued tartományban végrehajtott rajtaütés során legkevesebb 14 felkelőt öltek meg az algériai kormányerők – jelentették be április 27-én, vasárnap az illetékes források. Beszámolók szerint az áldozatok között van az al-Kaida egyik észak-afrikai vezető személyisége is, akit három társával együtt egy célzott támadással likvidált az algériai hadsereg. A légierővel megtámogatott, eddigi közlések alapján legkevesebb tíz áldozatot követelő Boumerdes-hadművelet során a kormányerők jelentős károkat okoztak a számos szervezetet tömörítő iszlamista terrorinfrastruktúrában, lerombolva titkos raktárakat, búvóhelyeket, kiképzőbázisokat. A kórházi jelentések szerint négy katona megsebesülésével járó akció áprilisban már a második nagyszabású hadművelet volt.