Cikkek
Aknák zúdultak a burundi fővárosra

Még a vatikáni követség épületét is találat érte. 2008.04.27.

A Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (NFH) fegyveresei április közepén indítottak offenzívát a kormány megdöntése érdekében, minek következtében már most több mint harmincan vesztették életüket a harcokban, melyek immáron a fővárost is elérték. A felkelők körülbelül egy tucat aknát és gránátot lőttek ki Bujumburára, többek között a szentszék követségi épülete is a támadók kereszttűzébe került. Az NFH egy héten belüli immáron harmadik akcióját válaszcsapásnak szánta az ország északi részén fekvő bázisai ellen végrehajtott katonai rajtaütésekért. Áldozatokról és sebesültekről egyelőre nem láttak napvilágot megbízható jelentések, helyi beszámolók azonban leszögezték az éjszaka folyamán még számos alakalommal hallatszott gépfegyverropogás, s több épületbe csapódtak be szovjet gyártmányú Katyusa-rakéták is. Emberjogi szervezetek jelentései szerint a kéthete dúló harcok áldozatainak száma messze meghaladja a hivatalosként elfogadott 33-at. A kormányzat és az NFH 2006 szeptemberében, évekkel a 300000 ember halálával járó polgárháború átmeneti lezárása után kötött hivatalos fegyverszünetet.

forrás: IOLNews