Cikkek
Bíróság elé kerülhet a korábbi nigeri kormányfő

A parlament jóváhagyta a vádemelési eljárás megindítását. 2008.06.25.

Június 23-án, hétfőn a nigeri képviselők 72-28 arányban elfogadták azt az előterjesztést, mely alapján a 2007 májusában lemondásra kényszerített, a 2009-es választásokon azonban indulni szándékozó korábbi miniszterelnök, Hama Amadou ellen korrupció alapos gyanúja miatt eljárás vált indíthatóvá. Amadou-t 2000-ben iktatták be először, mint kormányfőt, s már a második ciklusát töltötte, amikor kirobbant a vesztegetési botrány, mely szerint megközelítőleg 100 millió Közép-afrikai Frank (CFA) törvénytelen felvételével vádolták meg. A nagy horderejű döntés során Amadou ellen szavazott saját pártjának – Társadalom és Fejlődés Nemzeti Mozgalma – többsége is. A megvádolt miniszterelnök elmondása szerint párttársa, lemondását követően helyettese, Mamadou Tandja és bizalmi köre indított ellene koholt vádas, politikai célzatú leszámolást, mivel ily módon akarják ellehetetleníteni rehabilitációját, 2009-es újraválasztását. Pár éven belül Amadou lehet a harmadik vezető politikai személyiség Nigerben, aki ellen parlamenti felhatalmazás alapján korrupciós eljárást indítanak. Korábban két oktatási miniszter is bíróság elé került hasonló vádak szerint.

Forrás: IOL News