Cikkek
Mugabe, mint elnök, Tsvangirai, mint kormányfő?

Thabo Mbeki dél-afrikai elnök hétfőn felvázolta rendezési javaslatának részleteit. 2008.07.07.


A hónapok óta húzódó zimbabwei válság rendezése érdekében Thabo Mbeki dél-afrikai államfő, mint a szemben álló politikai felek közötti közvetítő, július 7-én hétfőn bemutatta konszolidációs javaslatát, mely szerint Robert Mugabe az országot 28 éve elnöklő egykori szabadságharcos maradna – eddigi hatalmát, jogköreit jelentősen megkurtítva – az államfő, s az ellenzéki, a tavaszi választásokat nem hivatalos adatok szerint megnyerő Morgan Tsvangirai kerülne a miniszterelnöki székbe. A „Mbeki-terv” elfogadásával Mugabe ugyan elismerné ellenfele győzelmét a nagy vihart kiváltó márciusi szavazáson, azonban a megváltozó jogköröket konkretizáló módosított zimbabwei alkotmány elfogadásáig, s az új elnökválasztások megtartásáig a jelenlegi államfő mégis megmaradhatna posztján – jelentette a brit Gurdian napilap. A javaslattal kapcsolatban Mugabe azonnal leszögezte: csak akkor hajlandó bármit is elfogadni, ha változatlanul tisztségében maradhat – az ellenzék azonban hallani sem akar erről, így Tsvangirai részt sem vett a rendezési terv előterjesztésén. A Mugabe leváltását követelő zimbabwei törekvéseket erősíthetik a G8-ak, a nemzetközi közösség vezető ipari országainak Japánban tartott csúcstalálkozóján elhangzott államfői deklarációk is, melyek mind erélyesebben követelik a korábbi brit gyarmatot diktatórikusan kormányzó, immáron Afrikában is egyre többek által kritizált Mugabe eltávolítását.

Forrás: IOL News