Cikkek
László Csaba távozott az ugandai kispadról

A Ferencváros egykori szakvezetője a skót élvonalban szereplő Hearts ajánlatára mondott igent. 2008.07.16.

Az ugandai labdarúgó válogatottal 70 helyet előrelépő, az afrikai ország nemzeti tizenegyét a világ száz legjobb csapata közé vezető magyar edző, László Csaba július 11-én elfogadta a skót első osztályban szereplő Hearts felkérését. Az afrikai forróságot hátrahagyva, a Ferencváros korábbi szakvezetője a 2008-2009-es szezontól Anatolij Korobocska menedzserrel együtt a glasgow-i sztárklubok, vagyis az idén UEFA-kupa döntőt játszó Rangers és a Fradihoz hasonlóan zöld-fehérben pompázó Celtic évtizedes egyeduralkodásának megdöntésén fog dolgozni. Az ugandai szövetség ugyanakkor nem hajlandó szó nélkül tudomásul venni a történteket, mint állítják László Csaba, szerződése lejárta előtt csak három hónapos felmondási idő mellett távozhatott volna, minek elmaradása miatt az afrikai ország 120.000 dollár kártérítést követel a skót klubtól. A kérdés könnyen a FIFA elé kerülhet, közben Ugandának azonban egy új szövetségi kapitányt is keresnie kell, mindenesetre a nemzetközi sajtó szerint már nyolc esélyese is van a posztnak. Közülük fog kikerülni az a szakember, akinek László Csaba munkáját folytatva ki kell vezetni az ugandai válogatott a 2010-es Afrika Kupára, esetleg óriási meglepetést szolgálva a dél-afrikai világbajnokságra.

Forrás: BBC News