Cikkek
Meggyilkolták Bissau-Guinea elnökét

Katonák meggyilkolták Joao Bernado "Nino" Vieirát, Bissau-Guinea elnökét. A holttestét hétfő hajnalban a saját, fővárosi otthonában találta meg az államfő testőrsége. A nevük elhallgatását kérő helybeli lakosok szerint a merénylet néhány órával a vezérkari főnököt – Tagme Na Waiét – ért bombatámadás után következett be.

Vieira 1980-tól katonai diktátorként állt az ország élén, majd a ’90-es évek végén, a polgárháború következtében menekülni kényszerült. A hatalomba a 2005-ös elnökválasztás – melyet sikeresen megnyert – során tért vissza. Az államfő életére már tavaly novemberben is rátörtek, akkor gépfegyverekkel és rakétavetőkkel próbálkoztak a támadók, de kudarcot vallottak. Ezek után a belügyminisztérium egy négyszáz fős testőri gárda toborzásáról döntött, melynek feladata az elnök testi épségének megőrzése.

A fegyveres erők parancsnoka szerint az államfő védelmére kirendelt nemzetőrség egyik tagja januárban rálőtt Tagme Na Waiéra. Az alakulat szóvivője tagadta a gyilkossági kísérletre vonatkozó vádakat, ennek ellenére a milíciát feloszlatták. Innentől kezdve az elnök és a tábornok viszonya megromlott.

Vasárnap este robbantásos merényletet követtek el a katonaság főhadiszállásán. A vezérkari főnök éppen az irodája felé tartott, amikor a pokolgép felrobbant. A detonáció következtében életét veszítette a tábornok, öt másik ember pedig megsebesült. A hadsereg szerint az elnöknek is köze lehetett a támadáshoz. Hajnalban lövöldözésektől visszhangzott az egész főváros, de egyelőre nem világos, hogy kik tüzeltek. A szemtanúk és a testőrség beszámolói alapján az államfő menekülni próbált otthonról, amikor hétfőre virradóra a vezérkari főnökhöz közelálló katonák egy csoportja rajtaütött.

Az Afrikai Unió bizottságának elnöke mélyen elítélte Vieira meggyilkolását, Bissau-Guinea hadseregének tisztikara viszont azt reméli, hogy új lendületet vesz az ország, ugyanis szerintük az államfő megakadályozott minden, a fejlődés irányába tett kísérletet.

A volt portugál gyarmat az elmúlt évek során számos puccskísérletet és katonai villongást élt meg. Az ország instabil politikai helyzete könnyen lehetővé tette, hogy Bissau-Guinea a latin-amerikai és az európai kábítószer-kereskedelem egyik jelentős tranzit állomásává váljon. A drogkartellek kapcsolatai a hadsereg vezetéséig és kormányig is elérnek.

Forrás: IOL News