Cikkek
Elsüllyedt egy hajó a Vörös-tengeren

A kikötő elhagyását követően elsüllyedt egy teherhajó az egyiptomi partok közelében. A legénység egy részét sikeresen kimentették, viszont tíz személy nem került elő, őket még keresik az illetékes hatóságok.

A több ezer tonnás monstrum Abu Dhunaima kikötőjét még sikeresen elhagyta, viszont harmincöt kilométerre a parttól meghibásodott, és süllyedni kezdett. A megkérdezett tengerésztiszt készséggel válaszolt a baleset körülményeire és rakomány tartalmára vonatkozó kérdésekre, azonban a hajó tulajdonosát illetően nem adhatott ki információkat. Elmondása alapján a hajó szilíciumot szállított volna az Egyesült Arab Emirátusokba, de a dokkból történő távozás után műszaki problémát észleltek a matrózok.

A szudáni hajóskapitány által leadott segélykérést követően a parti őrség két hajót és egy helikoptert küldött a legénység segítségére. A kimentett tizenhárom személy között van a kapitány, az elsőtiszt, illetve szomáliai, iraki, indiai, és pakisztáni tengerészek is. A keresést nagy erőkkel folytatják, ugyanis a roncsokban rekedt tízfős társaság állapotáról semmit sem tudnak.

A környéken már történt ilyen baleset, 2006 februárjában egy ezer utast szállító komp jutott hasonló sorsra a Vörös-tengeren. Az utóbbi évek egyik legborzasztóbb tengeri katasztrófájaként emlegetett eset számos halálos áldozatot követelt.

Forrás: IOL News