Cikkek
Négy békefenntartó megsebesült Darfúrban

Darfúrban fegyveresek ütöttek rajta az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Afrikai Unió közös békefenntartó egységén.

Hétfőn este ismeretlen elkövetők tüzet nyitottak egy UNAMID járőrre Csád határának közelében. Az egység Nyugat-Darfúr tartomány fővárosába, El-Geneinába tartott. A szokásos körútra indultak, amikor hirtelen rajtuk ütöttek. A hivatalos közlemény szerint négy katona sérült meg, de szerencsére csak az egyikük állapota válságos. A sebesülteket az észak-darfúri El Fasherbe, a békefenntartók részére kialakított központba szállították.

A szudáni elnök, Omar Hassan al-Bashir ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs óta ez volt az első komolyabb bűncselekmény a térségben. A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság március elején rendelte el az államfő letartóztatását, a Darfúrban közel hat év alatt elkövetett háborús bűnök és emberiesség elleni bűntények miatt.

A UNAMID szóvivője szerint rengeteg kisebb bűnesetet regisztrálnak a tartományban, viszont a békefenntartók megtámadása teljességgel elfogadhatatlan. Egyes elemzők azt a véleményt osztják, hogy a konfliktus kellős közepébe érkező alakulatok még több feszültséget indukálhatnak a nyugati régióban, ugyanis számos fegyveres csoporttal kerülhetnek összetűzésbe, a lázadóktól, a kormány milicistáin át egészen a közönséges banditákig.

Forrás: IOL News