Cikkek
Az elmúlt évek legsúlyosabb áradása Zambiában

Namíbia és Zambia az elmúlt negyven év legsúlyosabb áradásával néznek szembe, ugyanis az esőzések következtében a Zambézi vízszintje rekordmagasságba emelkedett. Angola, Botswana, Namíbia és Zambia által határolt terület jelentős részét elöntötte a víz, a terményt teljesen tönkretette, illetve egész falvakat vágott el a külvilágtól.

Az árvíz hatására a zambiai kormány készenlétbe helyezte a légierőt, és megkezdték az emberek kimentését a térségből, Namíbia pedig szükségállapotot hirdetett az elárasztott területeken. Csak az angolai-namíbiai határ mentén négyszázezer lakost súlyt a katasztrófa, melynek hatására a Nemzetközi Vöröskereszt is akcióba lendült.

A segélyszervezet szóvivője, Matthew Cochrane elmondása alapján a víz teljesen elöntötte a kis közösségeket, és a környéken élők számos kockázati tényezőnek vannak kitéve: krokodil támadástól kezdve, kígyómaráson át egészen a maláriás, hasmenéses fertőzésekig. Cochrane értesülése szerint a folyó az 1960-as évek óta nem tetőzött ilyen magasan, a vízszint pedig tovább emelkedik. A tragédia következtében az érintett települések élelemtartalékainak 70-80%-a odaveszett, így a segély megérkezéséig a lakosság kénytelen beosztani a megmaradt készleteket. A hivatalos közlemények eddig 92 halottról számoltak be. A károk már most jelentősek, Zambiában húszezer háztartás van veszélyben, illetve mintegy ötezer lakóépület rongálódott meg.

Hasonló eset történt januárban Mozambikban, amikor az árvíz miatt 45 ember veszítette életét, és közel 285.000 ember maradt fedél nélkül.

Forrás: IOL News