Cikkek
Bányabaleset Tanzániában

Tanzánia észak-nyugati vidékén beomlott egy aranybánya, és számos munkást maga alá temetett a föld.

A jelentések szerint az eset még vasárnap este történt a Geita városához közel fekvő kis bányában. Az intenzív felhőszakadás következtében az alig száz méteres járatot teljesen elárasztotta a víz, a bánya falai pedig az óriási nyomás miatt összeroskadtak. A halottak számát illetően nincsenek pontos adatok, egyes források húsz, mások akár harminc lehetséges áldozatról is beszélnek.

Az egyik bányász, Kelega Chacha a Guardiannak adott interjúban elárulta, ő még a katasztrófa előtt sikeresen elhagyta a területet. A napilapnak azt is elmondta, hogy a bennrekedtek számára nincsen remény, az egyetlen feladat a holttestek megkeresése, illetve a megfelelő végtisztességről történő gondoskodás legyen.

Tanzánia a kontinens harmadik legnagyobb aranytermelője, viszont a bányák többségét nemzetközi vállalatok üzemeltetik. Balesetek a kis, helyi cégek által működtetett bányákban gyakran előfordulnak, ugyanis nem mindig felelnek meg a biztonsági előírásoknak.

Hasonló eset történt a tavalyi év során egy drágakőbányában, amikor a túlzott esőzések következtében az alagutakat megtöltötte a víz, akkor közel negyvenöt ember veszítette el az életét.

Forrás: IOL News