Cikkek
Elhunyt Nigéria elnöke - Hogyan tovább, Mr. President?
Hosszan tartó betegség után 2010. május 5-én este elhunyt Umaru Yar’Adua nigériai államelnök. Olusegun Adniyi elnöki szóvivő mindezt csütörtökön jelentette be az Aso Rock névre keresztelt elnöki villánál. Nigéria gyászol, az afrikai államok és a világ azonban kétkedéssel és némi aggodalommal figyeli az elnök eltávozását követő 12. órában beiktatott Goodluck Jonathan új elnök (volt alelnök) nyilatkozatait.
„Baljós, bizarr játszma” – fogalmazott Wole Soyinka Nobel-díjas nigériai író egy 2010 februárjában a CNN hírtelevízió riporterével, Christiane Amanpourral folytatott interjúban, arra utalva, hogy néhány embernek biztosan jól jött Yar’Adua elnök elhúzódó, illetve folyamatosan visszatérő betegsége. Teóriája szerint, ha fizikailag erősebb, egészségesebb lett volna az elnök, akkor sem tudott volna sokat tenni e személyek akarata ellen – a személyeket nem nevezte meg.
Mivel a nigériai elnök hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől, ezért nem csoda, hogy Amanpour több ízben kertelés nélkül Goodluck Jonathan, a stúdiófelvétel idején még ügyvivő elnöknek szegezte a sokakban megfogalmazódó kérdést: hogy lehet, hogy még beszélni sem beszéltek egymással ez alatt az idő alatt? Az időközben (május 6-án) esküt tett államelnök – valójában elhárítva a kérdésben megbúvó feltételezést, miszerint ez az „elnöknélküli állapot” államkrízist (de minimum alkotmányos válságot) okozott az országban – azt részletezte, hogy a nigériai társadalomban mennyire szent egy család akarata egy beteg ember állapotát illetően. Jonathan nem akart erőszakosan információkat kiszedni Yar’Adua családjából, ahogyan fogalmazta, és reménykedett, hogy Yar’Adua állapota javulni fog.
Igaza lehet Soyinkának amikor „bizarr” állapotokról beszél, hiszen több mint különös, ha egy államelnök egészségi állapotáról azért nem tud az egész társadalom, mert az alelnök arra hivatkozik, hogy nem akarja „kihúzni” az információt a családból annak akarata ellenére. Egy államelnökről, tehát a legfőbb közjogi méltóságról, a legfontosabb közszereplőről van szó, és köztudottan nem csupán Nigériában, hanem általában az afrikai államokban az állam vezetője, szereplései, jelenléte kulcsfontosságú a társadalom biztonságérzete szempontjából. Megfordítva: amennyiben a lakosság nem érzékeli, hogy vezetőjük a mindennapok valóságában kormányozza az országot, vezeti az őt megválasztókat, bizonytalansággal, félelemmel telik meg szívük, amely idegességhez, a napi potenciális feszültségek, összetűzések elszaporodásához vezethet, és egy ponton a törékeny nyugalmat szétzilálhatja.
Ezekről különösen akkor érdemes e gondolati szál mentén elmélkednünk, amikor egy hosszú ideig katonai diktatúrák által vezetett országról beszélünk. Nigéria valójában az 1960-as évek végétől az 1990-es évek végéig az egymást (le)váltó katonai parancsnokok és junták uralma alatt számos puccsot, polgárháborút élt át, a néha felbukkanó demokratikus kísérletek pedig nem voltak képesek talajt fogni.
Az ország 1999-ben tért vissza a demokráciához – legalábbis a saját környezetében értelmezhető demokratikus(abb) gyakorlathoz. Olusegun Obasanjo (volt főparancsnok) került ki győztesen a 33 éves katonai diktatúrát lezáró szabad, többpárti választásokon. Sajnálatosan azonban mind e választás, mind a 2003-as elnökválasztás tisztaságát a nemzetközi megfigyelők komolyan kifogásolták. Ugyan Obasanjo második terminusát lezárandó, 2007-ben is sikerült egy újabb civil személyt (nem katonát) az elnöki posztra a lakosság többségének megválasztania, a választások hitelességével kapcsolatban ismét súlyos problémákra hívta fel a nemzetközi megfigyelők közössége a világ figyelmét. Soyinka egyébként e tekintetben is kinyilvánította markáns véleményét: „Babangida leváltása óta nem volt tisztességes választásunk.”
Talán nem túlzás tehát azt állítani, hogy óriási jelentősége lesz az elkövetkező esztendőnek abból a szempontból, hogy megnyugodjanak a kedélyek és tisztességesen felkészülhessen a nigériai lakosság a 2011-ben esedékes újabb választásokra. Ezzel kapcsolatban Goodluck Jonathan egyértelműen fogalmaz: „Tovább kell haladnunk az eltávozott elnökünk által kijelölt úton a korrupció elleni harcban és a választási törvény reformja tekintetében.”
Karen Ellen BBC-tudósító szerint azonban a választások újabb izgalmakat hozhatnak elő, hiszen az országban – melyet többek között a muszlim északi rész és a keresztény déli között húzódó mély törésvonal jellemez – létezik egy informális egyezség, mely szerint maximum két terminusonként (azaz nyolcévente) változik, hogy mely régió „adja az elnököt”. 2007-ben a muszlim Yar’Aduát jelölték (és választották meg) elnöknek, és e szerint az északiaknak még van egy ciklusuk, de Jonathan politikai pozícióinak megerősödése magával vonhatja, hogy ő fog indulni a hatalmon lévő Népi Demokratikus Párt (PDP) jelöltjeként 2011-ben.
Csak reménykedhet a lakosság, hogy a politikai játszmák és helyezkedések nem terelik el a figyelmet számos egyre súlyosbodó problémáról, például az ország energetikai szektorát az elmúlt időszakban ért kihívásokról (az olaj alternatívájaként felmerült atomenergia esetleges térhódításáról), vagy az urbanizációval felgyorsuló környezeti degradációról, amely tekintetében Lagos szolgáltatja az egyik legsúlyosabb példát. Mindezek után joggal tehető fel a kérdés: Merre tovább – vagy még inkább, hogyan tovább – Mr. President?
Mivel a nigériai elnök hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől, ezért nem csoda, hogy Amanpour több ízben kertelés nélkül Goodluck Jonathan, a stúdiófelvétel idején még ügyvivő elnöknek szegezte a sokakban megfogalmazódó kérdést: hogy lehet, hogy még beszélni sem beszéltek egymással ez alatt az idő alatt? Az időközben (május 6-án) esküt tett államelnök – valójában elhárítva a kérdésben megbúvó feltételezést, miszerint ez az „elnöknélküli állapot” államkrízist (de minimum alkotmányos válságot) okozott az országban – azt részletezte, hogy a nigériai társadalomban mennyire szent egy család akarata egy beteg ember állapotát illetően. Jonathan nem akart erőszakosan információkat kiszedni Yar’Adua családjából, ahogyan fogalmazta, és reménykedett, hogy Yar’Adua állapota javulni fog.
Igaza lehet Soyinkának amikor „bizarr” állapotokról beszél, hiszen több mint különös, ha egy államelnök egészségi állapotáról azért nem tud az egész társadalom, mert az alelnök arra hivatkozik, hogy nem akarja „kihúzni” az információt a családból annak akarata ellenére. Egy államelnökről, tehát a legfőbb közjogi méltóságról, a legfontosabb közszereplőről van szó, és köztudottan nem csupán Nigériában, hanem általában az afrikai államokban az állam vezetője, szereplései, jelenléte kulcsfontosságú a társadalom biztonságérzete szempontjából. Megfordítva: amennyiben a lakosság nem érzékeli, hogy vezetőjük a mindennapok valóságában kormányozza az országot, vezeti az őt megválasztókat, bizonytalansággal, félelemmel telik meg szívük, amely idegességhez, a napi potenciális feszültségek, összetűzések elszaporodásához vezethet, és egy ponton a törékeny nyugalmat szétzilálhatja.
Ezekről különösen akkor érdemes e gondolati szál mentén elmélkednünk, amikor egy hosszú ideig katonai diktatúrák által vezetett országról beszélünk. Nigéria valójában az 1960-as évek végétől az 1990-es évek végéig az egymást (le)váltó katonai parancsnokok és junták uralma alatt számos puccsot, polgárháborút élt át, a néha felbukkanó demokratikus kísérletek pedig nem voltak képesek talajt fogni.
Az ország 1999-ben tért vissza a demokráciához – legalábbis a saját környezetében értelmezhető demokratikus(abb) gyakorlathoz. Olusegun Obasanjo (volt főparancsnok) került ki győztesen a 33 éves katonai diktatúrát lezáró szabad, többpárti választásokon. Sajnálatosan azonban mind e választás, mind a 2003-as elnökválasztás tisztaságát a nemzetközi megfigyelők komolyan kifogásolták. Ugyan Obasanjo második terminusát lezárandó, 2007-ben is sikerült egy újabb civil személyt (nem katonát) az elnöki posztra a lakosság többségének megválasztania, a választások hitelességével kapcsolatban ismét súlyos problémákra hívta fel a nemzetközi megfigyelők közössége a világ figyelmét. Soyinka egyébként e tekintetben is kinyilvánította markáns véleményét: „Babangida leváltása óta nem volt tisztességes választásunk.”
Talán nem túlzás tehát azt állítani, hogy óriási jelentősége lesz az elkövetkező esztendőnek abból a szempontból, hogy megnyugodjanak a kedélyek és tisztességesen felkészülhessen a nigériai lakosság a 2011-ben esedékes újabb választásokra. Ezzel kapcsolatban Goodluck Jonathan egyértelműen fogalmaz: „Tovább kell haladnunk az eltávozott elnökünk által kijelölt úton a korrupció elleni harcban és a választási törvény reformja tekintetében.”
Karen Ellen BBC-tudósító szerint azonban a választások újabb izgalmakat hozhatnak elő, hiszen az országban – melyet többek között a muszlim északi rész és a keresztény déli között húzódó mély törésvonal jellemez – létezik egy informális egyezség, mely szerint maximum két terminusonként (azaz nyolcévente) változik, hogy mely régió „adja az elnököt”. 2007-ben a muszlim Yar’Aduát jelölték (és választották meg) elnöknek, és e szerint az északiaknak még van egy ciklusuk, de Jonathan politikai pozícióinak megerősödése magával vonhatja, hogy ő fog indulni a hatalmon lévő Népi Demokratikus Párt (PDP) jelöltjeként 2011-ben.
Csak reménykedhet a lakosság, hogy a politikai játszmák és helyezkedések nem terelik el a figyelmet számos egyre súlyosbodó problémáról, például az ország energetikai szektorát az elmúlt időszakban ért kihívásokról (az olaj alternatívájaként felmerült atomenergia esetleges térhódításáról), vagy az urbanizációval felgyorsuló környezeti degradációról, amely tekintetében Lagos szolgáltatja az egyik legsúlyosabb példát. Mindezek után joggal tehető fel a kérdés: Merre tovább – vagy még inkább, hogyan tovább – Mr. President?
A cikk megjelent: Kitekintő.hu
