Francois Omam-Biyik

Francois Omam-Biyik Kamerun, sőt talán az egész afrikai kontinens legismertebb labdarúgója volt a kilencvenes évek elején. Az 1990-es olaszországi világbajnokságon szerzett góljaival alapozta meg hírnevét, később azonban mégsem tudott képességeinek megfelelő karriert befutni Európában.

Omam-Biyik 1966. május 21-én látta meg a napvilágot egy kameruni kisvárosban, Sakbayenne-ban. Fiatalon a labdarúgás szerelmesévé vált, első profi szerződését húszévesen kapta hazája legismertebb csapatától, a Canon Yaoundétól. Tehetségére gyorsan felfigyeltek az európai klubok, főként az Afrikában akkoriban jártasabb francia csapatok. A játékosért vívott versengésből a nem túl acélos Laval került ki győztesen, így Omam-Biyik 1987-ben bemutatkozhatott a francia első osztályban. Három szezont húzott le a Lavalnál, 1990-ben bekerült a kameruni nemzeti tizenegy világbajnokságra utazó keretébe is, majd a tornán nyújtott remek játéka eredményeként a Rennes-hez igazolt. Új csapatával eredményes évet produkált (38 mérkőzés, 14 gól), mégis továbbállt, a Cannes játékosa lett. Eredményessége és küzdőszelleme elismeréseképpen egy igazi sztárcsapat, az Olympique Marseille hívta soraiba, Omam-Biyik pechjére azonban pont akkor került a dél-francia kikötővárosba, amikor azt bundázás miatt kizárták a ligából. A Marseille-ben csupán egyetlen meccset játszott, a lehetőséget kihasználva azonnal eligazolt, a Lens játékosa lett. Három, változóan sikeres szezon után Mexikóba tette át székhelyét, a Club América színeiben elképesztően jól ment neki a góllövés (75 mérkőzés, 53 gól), később mégis egy kiscsapathoz került, mely karrierje végét sejtette. Utolsó felvillanásként teljesen váratlanul 1997 telén a Sampdoriához került, azonban nem tudta magát bejátszani a csapatba. Közben az egyre jobb játékosokat kinevelő kameruni válogatottból is kikerült, az 1994-es világbajnokságon még alapember volt, 1998-ban azonban már csak kiegészítő emberként nevezték. Pályafutását 2000-ben, a francia másodosztályú Chateauroux csapatában fejezte be.


Források, bővebb információk:

Kép: forrás


Kapcsolódó ország:


Kamerun