Habib Bourguiba


Dies ist die gesichtete Version, die am 1. September 2010 markiert wurde. Es gibt 1 ausstehende Änderung, die noch gesichtet werden muss.

Habib Bourguiba 1903. augusztus 3 -án született Monastirban, Tunéziában és 2000. április 6- án halt meg ugyanott. 1957 és 1987 között a Tunéziai Köztársaság elnöke.

Polgári középosztályú családból származott. Apja katona. Nyolc testvére közül ő volt a legfiatalabb.

Gyerekként a Sadikiennei Általános Iskola tanulója volt, majd a Sadiki főiskolába Tunizba járt és a Lycee Carnot de Tunisban érettségizett 1924-ben. Még ugyanabban az évben Párizsba költözött, ahol 1927 -ben a Sorbonne Jog- és Politikatudományi karán diplomázott. Ebben az évben feleségül vette a francia Mathilde Lorraint (lánykori neve Le Fras), aki még ugyanezen évben fiút szült neki, Habib Bourguiba Jr. II -t (aki később Bourguiba alatt külügyminiszter lett).

1933 -ban alapított egy folyóiratot, ami a tunéziai függetlenségi mozgalmak körül formálódott. Ebből a körből alapította –mindenekelőtt még a Destour Párt tagjaként- az egyetemi évei után a Neo-Destour Pártot, ami a tunéziai függetlenségi mozgalmakért Franciaországból szállt síkra. 1947-ben Egyiptomban telepedett le és képviselte Maghrebet az újonnan alapított Arab Ligában. Később visszatért Franciaországba ahol többszörösen elítélték, mégis pártja -amely a tunéziai nacionalizmus radikális szárnyát képviselte - elismert vezetője maradt. Éppen az utolsó börtönbüntetése alatt tárgyalt (nem hivatalosan) a francia kormánnyal a tunéziaiak függetlenségéről. 1955 -ben szabadon engedték, és még ez év júniusában visszatért Tunéziába ahol kiszorította riválisát Salah ben Youssefet a pártvezetésből.

1956. március 20 -án Franciaországnak muszáj volt átengednie Tunéziának a függetlenséget. Habib Bourguiba 1957. július 25 -én a Tunéziai Köztársaság első miniszterelnöke lett, miután VIII. Muhammed al Amin király az Ő által kieszközölt változások következtében kénytelen volt leköszönni. Vezetésében egy autoriter kormányzati stílus kialakításán fáradozott, ami által alattvalói majd’ minden életterületét megpróbálta szabályozni. A Franciaországgal való feszültségek ellenére a Tunéziából való csapatkivonások kérdése körül és a külföldi földbirtokok kisajátításában egy nyugati stílusú politika létrehozására törekedett.

1961 -ben első házassága tönkrement. Elvált és a rákövetkező évben elvette Wassila Ben Ammar -t (1999-ben meghalt), aki egy befolyásos tunéziai családból származott. Ez a házassága (is) válással végződött, 1986-ban. Ámde előtte Ammar beletanult a tunéziai hivataliságba, minthogy Habib Bourguiba  az időskori gyengeségekkel gyarapodva már nem tudott többé részt venni a politikai életben.

1981 -ben az egypárturalom megenyhült és az ellenzéki pártok megengedettekké váltak. 1987-ben Bourguiba hatalmától öregségére és annak hátrányaira hivatkozva  Zine el-Abidine Ben Ali által  megfosztott lett és házi örizetbe lett véve.

Bourguiba kül- és belügyi politikai orientáltsága állandóan a nyugati politika és a társadalmi szemlélet szerint való volt, ezért gyakran Mustafa Kemal Atatürkel hasonlítják össze.

Habib Bourguiba után egy várost (Menzel Bourguiba) és több tunéziai városban utcát neveztek el, például a híres díszutcát a fővárosban, Tuniszban Avenue Habib Bourguiba névre keresztelték. Ezen kívül a Monastiri Nemzetközi Repülőtér is az egykori elnök után lett elnevezve.

Tiszteletére és emlékére a szülővárosában, Monastirban egy mecsetet (Dschâmi' Burqîba) és egy mauzóleumet (Turbat Âl Burqîba, Habib Bourguiba állandó kiállítással) alapítottak.

 


Források, bővebb információk:


http://de.wikipedia.org/wiki/Habib_Bourguiba


Kép: forrás


Kapcsolódó ország:


Tunézia