hírek
FELHÍVÁS - KENYA

2008-01-21 14:48:58

Humanista Mozgalom, Afroaid-Kenya csapat - felhívás

Kedves Barátunk!
Mint bizonyára hallottad, december végén választásokat tartottak Kenyában. Már a voksolás is pattanásig feszült légkörben zajlott, mert mind az eddig kormányzó Mwai Kibakinak, mind az ellenzék vezérének, Raila Odingának hasonló esélye volt az államfői tisztre. A szavazatokat lassan számolták és sokáig úgy tűnt, az ellenzéki vezető fog nyerni. A szavazatszámlálás végére a választási bizottság azonban mégis az eddigi elnököt, Kibakit hirdette ki győztesnek, aki villámgyorsan le is tette az esküt. Ekkor kezdődtek az összecsapások a rendőrség és az ellenzék hívei között, mivel utóbbiak választási csalást gyanítanak. Nemzetközi megfigyelők szerint szintén kétségek merültek fel a szavazás menetének tisztasága körül. A már több mint egy hete tartó véres összecsapásokban eddig legalább 600-700 ember vesztette életét és negyedmillió ember kényszerült otthona elhagyására. (Ezek a számok nem hivatalos adatok.)

A feszültség szinte tapintható, az emberek nem gyülekezhetnek az utcákon, mert a rendőrség erőszakkal feloszlat minden csoportosulást. A boltok sok helyütt zárva vannak, illetve minden nagyon drága lett, így az ott élők nem jutnak megfelelő mennyiségű élelemhez és tiszta vízhez. Az UNICEF arra hívta fel a figyelmet, hogy több kórházban nincs elegendő gyógyszer sem. Egy jótékonysági szervezet szerint humanitárius katasztrófa elé néz az ország.
A Humanista Mozgalom, miközben az elsők között szólította fel a szemben álló feleket az erőszak megszüntetésére, folyamatosan erkölcsi, politikai és anyagi támogatással segíti a rászorulókat, köztük a Mozgalom kenyai tagjait.

Ennek érdekében felkérjük magyarországi tagjainkat, szimpatizánsainkat, s mindazokat, akik tenni szeretnének a kenyai erőszakhullám megfékezéséért és a helyzet normalizálásáért, hogy anyagilag támogassák a Mozgalmat ezen tevékenységében. Az összegyűjtött gyorssegélyt elsődlegesen élelmiszervásárlásra és a folyamatos kommunikáció biztosítására fogjuk fordítani.

Köszönettel:
Humanista Mozgalom (www.humanista.hu)
Afroaid-Kenya csapata (www.afroaid.hu)

Ha segíteni szeretnétek, az adományokat át tudjátok adni nekünk személyesen, vagy utalhattok az Afroaid kenyai számlaszámára,"gyorssegély" címszóval.

Számlaszámunk:
Afroaid Magyarorszag Egyesület
Unicredit Bank 10918001-00000032-73430024

Még egyszer köszönjük, ha segítesz.

Humanista Mozgalom, Afroaid-Kenya csapat

További programok, események:

  • Afro-Reggae Est
    "Mindenkinek szüksége van segítségre, és mindenkinek szükége van arra, hogy segítsen."

    2008 február 16. - szombat, 21.00, Corvintető
  • Afrikanisztikai Konferencia Pécsett
    A Pécsi Tudományegyetemen évek óta működő „Afrika-Amerika-Ázsia” Universitas Munkacsoport és a Publikon Kiadót működtető IDResearch Kutatási és Képzési Kft., együttműködésben a PTE BTK néprajz, politikai tanulmányok és újkortörténeti tanszékeivel, 2007. december 6-8. között (csütörtök-szombat) országos afrikanisztikai konferenciát szervez.