Idriss Déby


Csád jelenlegi elnöke. 1952-ben született Fadaban, Csádban. A Mouvement Patriotique du Salut (MPS) elnöke.

A fővárosi (N’Djamena) katonatiszti iskola elvégzése után,  Franciaországban folytatta a képzést, és 1976-ban mint vasászpilóta zárta ottani tanulmányait. Itt és ekkor kapta becenecét: Sivatagi Cowboy. Déby karrierjét a polgárháborúban kezdte, ahol vezetői státusszal bírt. A diktátor, Hissène Habré biztonsági tanácsadója volt, de  miután fény derült a kapcsolatra közte és az diktátor hatalmával szemben álló forradalmi szövetségekkel, Szudánba kényszerült menekülni, ahol néhány héten belül egy új forradalmi hadsereget épített föl (ugyanis az addigiakat a diktátor sikerrel leverte).

1990. december 2-án a csapatai akadály nélkül vonultak be N’djamenaba. A háromhavi átmeneti kormány után 1991. február 28-án megszavazták egy  a többpártrendszert és persze Déby elnökségét magában foglaló alkotmányt. Déby 1996-ban, 2001-ben és 2006-ban is (újra)megválasztott elnök  lett (a nemzetközi megfigyelők szabálytalanságokat állapítottak meg a választási folyamatban). Az időt a ’96-os első választásig arra használta, hogy  kiépítse befolyását pártja és a Bidayat törzs számára (ugyanis ebből származott Ő maga is).

2004-ben az MPS a nemzetgyűlés összes, azaz 155 mandátumából 108-at tudhatott magáénak, így az alkotmány módosítása arra vonatkozólag, hogy  egy elnök három hivatali időt is letölthessen egymás után, problémamentesnek bizonyult. Ez lehetővé tette, hogy 2006-ban újra pályázhasson az elnöki posztra, melyet meg is nyert.  2005-ben népszavazást tartottak, az alkotmány ezen módosításának elfogadásáról, avagy annak visszavonásáról, melyet a szavazók 77%-a jóvá is hagyott.

Az 2006. május 3-i elnökválasztások egy szocialista szilánkpárt  és a három kivételével bojkottálva lettek. A hivatalos eredmény alapján Déby a leadott szavazatok 53,1 %-t kapta, a válaztásokon megjelent választásra jogosultak 64,7 %-ból.

A Laurent-Désiré Kabila-féle hatalomátvétel után a Kongó Demokratikus Köztársaságban Déby 2000 katonát küldött oda, hogy segítse a kormányt ruanda és uganda által támogatott forradalmárok ellenében.

2003-ban  csádi katonák támogatták François Bozizé puccsát a szomszédos Középafrikai Köztársaságban. Déby, révén kitűnő stratéga, remekül helyt állv egy politikai egyensúlyi helyzet kialakításában Kínai Népköztársaság és az USA, valamint  Szudán és Líbia között.

2006 tavaszán a Front A Változásér nevü forradalmár tömörülés 500 harcosa masírozott be Csád fővárosába. A nemzetközi sajtó már a Déby-rezsim végét  jósolta, de a csádi hadsereg a forradalmárokat már várta és kelepcébe csalta. A francia légierő csádban állomásoztatott gépei biztosítottak a légtér tisztaságát az országnak.

A kezdetben sikeres, mindkét oldalon magas veszteségekkel kísért kormányhadseregi offenzíva a forradalmármozgalmakkal szemben 2007 végén ért véget. Ugyanakkor 2008 februárjának elején Szudán által felszerelt forradalmárok újra a főváros ellen mentek és majdnem teljesen bevették, azt miután a kormánycsapatok védelmi gyűrűjét sikeresen áttörték. Déby, ekkor elnöki palotájában ült, és arra alapozva, hogy ő vezeti a védekezést, elutasította Franciaország ajánlatát a kimenekítésére vonatkozóan. Hála a harci helikoptereknek és a líbiai utánpótlásnak sikerült a forradalmárokat kiűzni a fővárosból.

"Érdekesség", hogy 2007. július 2-nak reggelén Déby fiát Brahimot a házában, egy párizsi elővárosban holtan találta a házmester, a házuk mélygarázsában.
 


Források, bővebb információk:


http://de.wikipedia.org/wiki/Idriss_D%C3%A9by


Kép: forrás


Kapcsolódó ország:


Csád