Jean Ping


Jean Ping 1942. november 24-én született Omboué-ban, Gabonban. Politikus, diplomata. Az ENSZ Közgyűlés 59. ülésszakának elnöke. Házas, több gyermek édesapja. Több publikáció szerzője.

Jean Ping gaboni anya és egy Franciaországból bevándorolt kínai kereskedő fiaként látta meg a napvilágot.

Karrierje az Egyesült Nemzeteknél kezdődött, 1972-ben, mint a külkapcsolatokért felelős civil megfigyelő és az UNESCO-val való kooperációért felelős személy. 1978 és 1984 között országa állandó megbízottja az UNESCO-ban.

Diplomáciai és politikai tapasztalatai alapján 1984-ben a gaboni elnöki kabinet igazgatója lett  és ezt a pozíciót meg is tartotta  egészen 1990-ig. Ebben az évben -1990-ben- információminiszterré lett kinevezve. Karrierje során több miniszteri posztot is betöltött, így volt  a postáért, a telekommunikációért, a turizmusért, a bányászatért, az energiáért és vízért, a pénzügyekért, gazdaságért, államháztartásért és privatizációért, a tervezésért, a fentebb már említett információért   és végül a környezetért  felelős miniszteri büszke betöltője egészen 1999-ig, majd meghívásra államminiszteri állást töltött be, amely magában foglalta a külügyekért, kooperációért és frankofóniáért való felelősséget. Ezen felül még, mint kormányszóvivő is tevékeny volt.

Ping többször is vezette országa ENSZ Közgyűlésbe küldött delegációját, éppúgy, mint sok más nemzetközi konferencia alkalmával is tette ezt az UNESCO, a Világbank vagy az Afrikai Unió intézményének esetében.

Az Afrikai Unió bizottságának elnöke. Az Unió köztársasági elnöke egy csúcstalálkozó alkalmával -amit Addis Abeba-ban rendeztek meg 2008. február 1-jén- nevezte ki e hivatalba és ezzel  az AU első bizottsági elnöke Alpha Oumar Konaré-nak örökébe lépett.

Többször is kitüntették nemzeti és nemzetközi címekkel. Ping a közgazdaságtan doktora (amely címét a párizsi egyetemen szerezte meg) és megkapta a Kínai Diplomáciai Intézet valamint a Moszkvai Orosz Gazdasági Akadémia Afrikai Tanulmányokért felelős intézetének tiszteletbeli doktori címét is.

 


Források, bővebb információk:


http://de.wikipedia.org/wiki/Jean_Ping


Kép: forrás


Kapcsolódó ország:


Gabon