john maxwell coetzee


1940. február 9-én született a dél-afrikai Fokvárosban. Gyerekkorát szülőhazájában töltötte, matematikából és angolból diplomázott. A ’60-as évek elején Londonba költözött, dolgozott az IBM-nél programozóként, azonban már ekkor is az irodalom, illetve az írás volt, mely leginkább lekötötte. Később az Egyesült Államokba költözött, a letelepedési engedélyt azonban a vietnami háborút ellenző tettei és nyilatkozatai miatt nem kapta meg, így visszatért Fokvárosba, ahol az egyetemen kapott állást angol tanárként. 2002-es nyugdíjazását követően Ausztráliába távozott, ahol tovább folytatta irodalmi tevékenységét. 2006-ban megkapta az ausztrál állampolgárságot, 2003-ban pedig irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták életművének elismerése jeléül.


Források, bővebb információk:
http://en.wikipedia.org/wiki/John_Maxwell_Coetzee
Kép: forrás


Kapcsolódó ország:


Dél-afrikai Köztársaság