Joseph Kasavubu - Kongó első államfője

Az 1960. június 30-án függetlenségét Belgiummal szemben kivívó Kongó-Kinshasa – későbbi nevén Zaire, majd Kongói Demokratikus Köztársaság – első államfője Joseph Kasavubu volt, aki 1910-ben látta meg a napvilágot Tschelában. Életének korai szakaszáról csak keveset tudunk, egyes források még a születési évét is vitatják. 1928 és 1936 között Kasavubu egy katolikus misszionárius iskolában tanult Mbata Kielában, majd három évig teológiát és filozófiát hallgatott egy kabwei szemináriumon, melyet elvégezve tanárrá avatták. Vallási és irodalmi műveltségét kihasználva rövidesen politikai babérokra tört. Az ország egyik legnépesebb és legbefolyásosabb törzsének tagjaként gyorsan népszerűvé vált, majd az önálló állam kikiáltásakor, mint az ABAKO (Bakongóiak Szövetsége) vezetőjét megválasztották köztársasági elnökké. A függetlenség kivívása után Kongó súlyos belső válságokkal került szembe, az ásványokban gazdag keleti régiók – Katanga és Kivu –, a sorozatos belga, francia és amerikai beavatkozások nyomán, szeparációs szándékot mutattak. Az országon belül hidegháborús konfliktus alakult ki, mivel a miniszterelnök, Patrice Lumumba és csoportjával inkább a szocialista világ szimpatizált, míg a leszakadni vágyó tartományokat vezető Moise Csombe meghatározó nyugati támogatást tudhatott maga mögött. Lumumba és Kasavubu számtalan esetben különböztek össze a kialakult állapotok miatt, a miniszterelnök tehetetlenséggel vádolta, a sorskérdést jelentő körülmények – elkötelezni az országot egyik, vagy másik tömb mellett – hatására egyébként ténylegesen passzív államfőt. A két főméltóság ellenségeskedésének a hadsereg parancsnoka, az ország későbbi teljhatalmú diktátora, Mobutu Sese Seko vetett véget, lemondatva tisztségéről a miniszterelnököt. Kasavubu hatalma és befolyása a számára elviekben kedvező változások ellenére mérséklődött, egyre inkább kiszolgáltatottá vált, 1964 júliusában, derekát beadva, ugyan kormányfővé nevezte ki Csombét, ekkor a tényleges hatalom azonban már Mobutunak, a hadsereg vezetőjének kezében összpontosult, aki 1965. november 25-én egy újabb csíny során immáron Kasavubut is lemondásra kényszerítette. Kongó első köztársasági elnöke visszavonultan élt utolsó éveiben, 1969. március 24-én Bomában hunyt el.


Források, bővebb információk:

Kép: forrás


Kapcsolódó ország:


Kongói Demokratikus Köztársaság