milton obote


Apollo Milton Obote, Született 1924. december 28-án Akokoróban, Ugandában, meghalt 2005. október 10-én Lang körzetben,  Johannesburgban, Dél-Afrikában. Uganda elnöke 1966-tól 1971-ig és 1980-tól 1985-ig.

Politikai karrierjét még Kenyában kezdte Jomo Kenyattaval együtt, miután a  brit koloniális kormányzás miatt le kellett mondania usa-i jogi tanulmányának lehetőségéről. Ugandába való visszatérte után 1955-ben megalapította az Ugandai Nemzeti Kongresszust (UNC) és 1958-ban a koloniális törvényhozásba választották. 1959-ben az UNC megosztódott és Obote az újonnan alapított Ugandai Népi Kongresszus elnöke lett. Néhány év ellenzéki munkásság után, mint az ellenzék elnöke Obote egy koalíciót alapított a Baganda Royalist Party-val és 1961-ben ministerelnökké lett választva. A hivatalát 1962 április 25-én vette át, Sir Edward Mutesaval együtt , aki a Baganda vezetője volt. Elnökként elérte, hogy 1962 októberében Uganda független legyen.

Miniszterelnökként Idi Aminnal (aki akkoriban az ugandai fegyveres erők helyettes vezetője volt) együtt, egy aranycsempészeti ügybe keveredett bele. Amikor a parlament az eset kivizsgálását és Amin hivatalif elmentését követelte, Obote hatályon kívül helyezte az alkotmányt és hagyta a kabinetje néhány tagját letartóztatni. Obote a vádak alól fel lett mentve, de Ő és Mutesa (aki őt az alkotmány hatálytalanításáért kiritizálta) között feszültség keletkezett. Obote a kritikára egy határozott válasszal felelt, még pedig azzal, hogy 1966. március 2-án megtette saját magát elnöknek.

Ő olt uganda második elnöke a koloniális időket követően. Vezetése katonai erő révén lett destabilizálva, mikor is 1971 január 25-én saját  (egykori) katonai vezetője Idi Amin fosztotta meg hivatalától.

Amin bukása után 1979 áprilisában (akinek hatalmát a tanzán inváziós sereg  és az ugandai és ruandai  gerillák segítségével sikerült megdöntenie), Obote az 1980 szeptemberi választásokon már érvényesülni tudott. Becslések szerint, 100 ezer és 300 ezer között volt azon emberek száma, akik a puccsban élrtüket vesztették (Obote UNLA és különböző más katonai csapatok , mindenekelőtt Yoweri Kaguta Musevenis NRA-ja között). Obotét 1985-ben Bazilio Olara Okello tábornok elengedte és egy katonatanács alakult Tito Okelloval az élen.  Még az év folyamán Yoweri Kaguta Museveni átvette az  Uganda feletti ellenőrzést.

Elbocsájtása után Tanzániába menekült és utoljára Zambiában élt. Obote 80-éves korában halt meg egy johannesburgi klinikán veseeléktelenségben.

Özvegye Miria Obote halála után visszatért Ugandába, őt eltemettetni ott, és az ő férje politikai örökébe lépni. A 2006 februári elnökválasztáshoz csatlakozott mint jelölt, de csak a szavazatok 0.82 %-át tudta elérni.

Elnökként Idi Amainnal a katonaság egykori vezetőjével arancsempászetbe keveredett. Amint azt a parlament a vizsgálatok folyamán megállapította Amint hivatalából felmentették, Obote az alkotmányt hatályon kívül helyezte és letartóztatta kabinettjének egy tagját. Obote a vádak alól felmentett lett, de feszültség keletkezett közte és Mutesa (aki az alkotmány hatályon kívül helyezését kritizálta) között.Ekkor Obote állami erővel felelt Mutesanak és 1966. március 2-án elnökké választatta magát.

Amin bukását követően 1979 áprilisában tanzániai invázión keresztül és a segítség leverést,  át az ugandai és ruandai gerillák lettek megvádolva, jelentette ki Obote  az 1980 –as választásokon. Becslések szerint 100.000 és 300.000 közé tehető azon embereknem a száma aki Obote erői és a különböző katonai csoportok közti összecapácsokban, minenekelőtt a Yoweri Kaguta Musevenis NRA-ban haltak meg. Obote 1985-ben Bazilio Olara Okello tábornok megfosztotta hatalmától és a tábornokkal az élen egy katonai tanács alakult. Még az év folyamán Yoweri Kaguta Museveni átvette az Uganda feletti ellenőrzést.

Szabadonengedése után Tanzániába menekült, legutóbb Zambiában élt. 80 éves korában halt meg egy johannesburgi klinikán veseelégtelenségben.

Özvegye Miria Obote, férje halála után visszatért Ugandába, hogy Őt ott temettethesse el és annak politikai örökébe lépjen. A 2006-os elnökválasztáson mint jelölt lépett fel, de csupán a szavazatok elenyésző hányadát (0,82%) nyerte el.
 


Források, bővebb információk:


http://de.wikipedia.org/wiki/Milton_Obote


Kép: forrás


Kapcsolódó ország:

Uganda



Dél-afrikai Köztársaság