nadine gordimer


1923. november 20-án született a Johannesburg közeli Sprins bányavárosban, Dél-Afrikában. Gyerekkorának meghatározó élménye az apartheid, a fekete többség fehér kisebbség általi elnyomatása. Bentlakásos iskolában tanult, majd egy évig a johannesburgi Witwaterstrand Egyetemen diákoskodott. Tanulmányait nem fejezte be, mivel gyakori szívpanaszai miatt anyja hazaköltöztette. Tizennégy éves korában látott napvilágot első írása a johannesburgi Forum folyóirat ifjúsági rovatában. Hat évvel később már rendszeresen jelentek meg esszéi különböző dél-afrikai lapokban. Írásaiban főként a faji alapú megosztottság pszichológiai és morális hatásaival foglalkozott, első regénye, az önéletrajzi ihletésű The Lying Days (Hazug napok), 1953-ban látott napvilágot. Az ötvenes-hatvanas években írt műveiben elsősorban az úr-szolga viszony, a fehérek faji keveredéssel kapcsolatos paranoiája, valamint a fehér telepesek sajátos, kettős mércével mérő liberális ideológiája jelent meg. Gordimer különösen a hatvanas évektől vált világszerte ismert íróvá, a nyugati világban Dél-Afrika lelkiismereteként tartották számon. Számos amerikai egyetemre hívták meg tanítani, szépirodalmi írásain túl, esszékkel és dokumentumfilmekkel is igyekezett felhívni a világ figyelmét Dél-Afrika problémáira. Munkássága elismeréseként 1991-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták.


Források, bővebb információk:

A Nadine Gordimer által szerkesztett Mesélő c. kötet, amelynek bevételéből afrikaiak oktatását és gyógyítását kívánják finanszírozni: ITT
Nadine Gordimer a Nobel-díjasok között: ITT
http://en.wikipedia.org/wiki/Nadine_Gordimer
Kép: forrás


Kapcsolódó ország:


Dél-afrikai Köztársaság