peter kalangula - namíbiai politikus

1926-ban született Omafoban. Tanárnak készült, majd teológiai tanulmányokat folytatott Dél-Afrikában. Diakónusként tevékenykedett egy dél-afrikai templomban, pappá azonban nem szentelték, mivel komolyan összeveszett egy püspökkel. Szülőföldjén önálló anglikán templomot hozott létre a dél-afrikai hatóságok segítségével és 1979-ben végül elérte azt is, hogy pappá szenteljék.

Az 1970-es években lépett politikai pályára, a Nemzeti Demokratikus Párt tagja lett. Politikus társaival kialakult nézeteltérései miatt később önálló pártot hozott létre (Keresztény Demokratikus Akció a Szociális Igazságért).

A Namíbiát évekig megszállva tartó rasszista dél-afrikai rezsim irányában folytatott nyíltan szövetséges politikája miatt, Kalangula még ma is a hatóságok folyamatos ellenőrzésének kitéve él farmján.


Források, bővebb információk:

http://en.wikipedia.org/wiki/Peter_Kalangula


Kapcsolódó ország:


Dél-afrikai Köztársaság


Namíbia