Robert Gueï

1941. március 16-án született egy Kabakouma nevű faluban Elefántcsontpart középnyugati részén. Hivatásos katonaként szolgált, az akkori francia gyarmat Felső-Volta (mai nevén Burkina Faso) Ouagadougoui Katonai Akadémiáján, valamint a franciaországi Fontainebleau-ben található Saint-Cyr Speciális Katonai Iskolában kapott kiképzést. 1990-ben, Félix Houphouët-Boigny elnöksége alatt a hadsereg vezetőjévé nevezték ki. Az államfő halálát követően, annak tisztségébe kerülő Henri Konan Bédié már sokkal kevésbé bízott Gueï-ben, s támogatói körében. 1995-ben Guéï megtagadta, hogy katonái fellépjenek Alassane Ouattara, Bédié politikai riválisa és pártja, illetve követői ellen. A parancs végrehajtásának visszautasítása miatt Bédié leváltatta Guéï-t a hadsereg éléről. A posztjától megfosztott vezérkari főnököt jelentős bizalmi bázisa miatt azonban nem tudta az államfő maradéktalanul kiszorítani a közéletből, kénytelen volt miniszterré kinevezni. 1996-ban Bédiének végül sikerült onnan is leváltatnia Guéï-t, sőt, a rákövetkező évben a hadsereg kötelékéből is véglegesen kizáratta. Az egyre többet támadott elnök hatalmát 1999. december 24-én Ibrahim Koulibaly vezetésével egy katonai puccs döntötte meg, a lázadók Guéï-t kérték fel az ideiglenes junta vezetésére. A 2000. októberére kiírt elnökválasztásokat, Guéï hatalmának megtartása érdekében manipulálni próbálta, a kirobbant társadalmi elégedetlenség nyomán azonban kénytelen volt lemondani a tényleges győztes Laurent Gbagbo javára. Kudarca nyomán Guéï némileg háttérbe vonult, az ország nyugati részén, támogatói között telepedett le Gouessessoban, s onnan próbált az egyre kibontakozó válság közepette időnként visszatérni, az eseményekre reagáló politikai állásfoglalásokat kiadni. 2002 szeptemberében, a polgárháború első óráiban családjával, s Émile Boga Doudou belügyminiszterrel együtt kivégezték.


Kapcsolódó ország:


Elefántcsontpart