letölthető/megvásárolható tanulmányok

A publikálás feltételeiről
<<< vissza

Jacob Zuma, az ANC új vezetője

Az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) 2007. decemberi kongresszusán Jacob Zuma lett a kormányzó párt sorrendben tizenkettedik vezetője, ellenfele, Thabo Mbeki követője. A két politikus szembenállása és ezzel az ANC már-már túlzott megosztottsága még 2005-re vezethető vissza, amikor Mbeki leváltotta helyettes államfőjét, a korrupciós ügyei miatt hírbe hozott Zumát. A jelenlegi állam- és kormányfő, valamint eddig ANC vezető népszerűsége ugyanakkor mára lecsökkent, ezért fordulhatott elő, hogy az ügyében még bírósági végzésre váró Zuma győzedelmeskedjen. Az ANC újonnan megválasztott vezetőjének nem ez az első botránya, 2006 februárjában nemi erőszakkal vádolták meg, ebben az ügyben azonban már felmentették. A 2009-es államfői választások egyik jelöltje és fő esélyese Zuma, már csak a korrupciós vádak alól kell tisztáznia magát a bíróság előtt.

Forrás:
Afrika Tanulmányok folyóirat
II. évfolyam, 1. szám

tanulmány letöltése pdf formátumban >>>