Thabo Mbeki

1942-ben született Dél-Afrikában. Apja politikus volt és elkötelezett tagja az Afrikai Nemzeti Kongresszusnak (ANC). Családját arra ösztönözte, hogy a Kongresszust tegyék életük részévé. Első fia, Thabo megfogadta ezt a tanácsot és már 14 évesen a párt tagja lett.

Thabo Mbeki Johanennesburgban járt iskolába, majd Walter Sisulu, Nelson Mandela és apja letartóztatása után egyike volt azon dél-afrikai fekete fiataloknak, akiket külföldre küldtek, hogy tovább tanuljanak és küzdjenek az apartheid ellen. Összesen 28 évet töltött „száműzetésben”, és csak későbbi elnök, Mandela szabadon bocsátása után tért vissza hazájába.

Külföldi tanulmányai mellett katonai kiképzést is kapott, illetve aktívan részt vállalt a Kongresszus kihelyezett irodáinak megszervezésében, azok munkájának koordinálásában. Afrika- sőt világszerte előadásokat tartott, anyagi és erkölcsi támogatókat gyűjtött a rasszista, fajgyűlölő rendszer megdöntése, az elnyomott dél-afrikai feketék megsegítése érdekében.

1989-ben Mbeki vezette a Kongresszus azon küldöttségét, mely tárgyalásokat folytatott a dél-afrikai kormánnyal a politikai foglyok szabadon bocsátásának feltételeiről, a párt tilalmának feloldásáról. Számos egyéb politikai-társadalmi gyűlésen, egyeztető konferencián vett részt, valamennyin Dél-Afrika demokratizálásáért, az apartheid felszámolásáért küzdött.
 
1997-ben Mandela utódjának választották az ANC élén, majd két évre rá megszavazták a Dél-afrikai Köztársaság elnökévé is. Utóbbi pozíciót 2004-es második jelölésén újra elnyerte.


Források, bővebb információk:

http://en.wikipedia.org/wiki/Thabo_Mbeki
Kép: forrás


Kapcsolódó ország:


Dél-afrikai Köztársaság