letölthető/megvásárolható tanulmányok

A publikálás feltételeiről
<<< vissza

Alterglob válaszok a 21. században – Nyereség és etika

A megállíthatatlanul mélyülő szakadék gazdagok és szegények, Észak és Dél között egyre több ember, mind nagyobb mértékű lecsúszásával jár együtt. Miközben a nélkülözők, nyomorban élők, mindenféle betegségeknek, járványoknak, éhezésnek, bűnözésnek, ökológiai katasztrófáknak kitett emberek száma folyamatosan növekszik, addig a világ vezető országaiban fokozódik a tőkefelhalmozás, s az annak profitorientált felhasználására épülő jólét. A nemzetközi segélyezés legfeljebb a lelkiismeret-furdalás ellen használ, a fejlesztésekből sokkal nagyobb hasznot húznak a befektetők, mint a megsegíteni szándékozottak. A szerző gondolatébresztő cikkével a nyereség, a profit hátterére, annak etikátlanságára kívánja felhívni a figyelmet, hangsúlyozva, hogy ma már vannak más alternatívák, melyek a Föld, az emberiség fenntartható fejlődését tartják szem előtt.


Forrás:

Afrika Tanulmányok folyóirat
Második évfolyam, 2. szám


tanulmány letöltése pdf formátumban >>>